Barna medve

Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Mexikó területéről és az Atlasz-hegység vidékéről (ahol két különálló alfaja élt) mára kihalt. Különböző alfajai rendkívül változatos élőhelyekhez alkalmazkodtak a félsivatagoktól a magashegységeken át a tundráig; az alfajok testfelépítése, mérete és viselkedése egyaránt jelentősen különbözik. A törzsváltozat a mérsékelt égöv magasabban fekvő, egybefüggő erdőségeit kedveli.

Európában korábban általánosan elterjedt volt, de napjainkra néhány magasabb hegységbe szorult vissza. Jelentős számban él az erdélyi Kárpátokban, de stabil állományai élnek Szlovákiában – például az Alacsony- és Magas-Tátrában, a Fátrában, valamint a Szlovák Paradicsomban – is.

Teste 1–2,8 méter hosszú, tömege ennek megfelelően 80–680 kilogramm. A barna medve tipikus mindenevő; megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. Táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, mint például az egereket, mormotákat. Étrendjében kiemelt helyen szerepelnek az ízeltlábúak, így például a molyok lárvái, a mézet pedig közmondásosan kedveli. Ezek a protein- és zsírforrások különösen ősszel, a téli nyugalmi időszak előtt fontosak, amikor tartalékokat halmoz fel a testén zsír formájában a kemény hónapokra. A dögöt sem veti meg. Egyes alfajai eltérő mértékben vadásznak nagyobb állatokra – a grizzly például nemcsak a jávorszarvast, de alkalmanként még a fekete medvét is elejti. Más barna medvék csak ritkán vadásznak, és főként növényeket (terméseket, fűféléket) esznek. Elsősorban az észak-amerikai medvék ismertek arról, hogy súlyos vámot szednek a vándorló lazacokból. Egy-egy kedvező folyószakaszon több medve is összegyűlik, hogy a vízben állva kapkodják ki az árral birkózó halakat. Több esetben megfigyelték a barna medvék kannibalizmusát: főleg az idősebb hímek hajlamosak arra, hogy felfalják a fiatalokat. Természetes ellensége gyakorlatilag nincs, de a szibériai tigrissel kölcsönösen felfalják a másik faj fiatalabb példányait. Az ilyen eset elég ritka.