Üdvözöllek oldalamon

A mellső lábában található nagy csontokról elnevezett Brachiosaurus hatalmas termetű szauropod volt; az egyik legnagyobb dinoszaurusz, melynek a teljes csontvázát ismerjük. A Brachiosaurus több mint tíz méter magas és huszonkét méter hosszú volt, súlya elérte a nyolcvan tonnát. Szárazföldi életet élt, a zsiráfhoz hasonlóan a fák koronájából legelészett. Egyenes, vésőszerű fogaival a legfelső ágakról is le tudta kopasztani a leveleket.

Sok más szauropodtól eltérően a Brachiosaurusnak igen hosszú mellső lábai voltak, ami arra utal, hogy nyakát függőlegeshez közeli helyzetben tartotta. Egyes paleontológusok szerint a legismertebb faja, a Brachiosaurus brancai valójában önálló nemzetséget alkot, melynek neve Giraffatitan, vagyis óriás zsiráf. Akárhogy nevezzük is, egy ekkora élőlénynek szinte folyamatosan táplálkoznia kellett, hogy a hatalmas testet ellássa energiával.

A Liliensternus aktív vadász volt, mozgékony és gyors - erős hátsó lábain sebesen futott, közben hosszú, kecses farkával tartotta egyensúlyban a testét. Könnyű testfelépítésű, ám korának legnagyobb méretű húsevőjeként tartjuk nyilván. Koponyájának egyes részei arra utalnak, hogy a Jura-kor egyik húsevője, a Dilophosaurus korai rokona lehetett. Állkapcsaiban éles, pengeszerű fogak sorakoztak, koponyáján jól látszanak a markáns, uszonyszerű, az orra fölött végighúzódó tarajok nyomai. Ezek talán a fajtársak felismerésében vagy a párválasztásban játszhattak szerepet.

Sok más korai theropodhoz hasonlóan a Liliensternusnak is öt ujja volt, közülük a negyedik és az ötödik a többinél kisebb méretű volt. A későbbi theropodoknak csupán három ujjuk volt. A Liliensternust két hiányos csontvázból ismerjük, melyek a németországi Szász-Anhaltban található Kueper-képződményből kerültek elő. Nevét Hugo Ruele von Lilienstern német paleontológusról kapta.

Minden idők egyik legnagyobb repülő élőlényét, az Ornithocheirust több különböző kontinensen előkerült csonttöredékekből ismerjük. Sok más nagy testű pterosaurushoz hasonlóan testhosszához képest óriási feje volt. Állkapcsában számtalan hosszú, vékony, hegyes fog várta, hogy megragadhassa a csúszós halakat.

Az Ornithocheirus fejét díszítő tarajnak talán repülés közben is volt valami szerepe, de lehet, hogy csupán az állat nemének vagy fajának azonosítására szolgált. A legjobb állapotban fennmaradt pterosaurus-kövületek az északnyugat-brazíliai Araripe-fennsíkon kerültek elő.

A Plateosaurus (nevének jelentése: széles hüllő) az első korai, óriás termetű növényevő volt, amelyet megismertünk. Valószínűleg csordában vándorolt, négy lábon járt, de képes volt két lábra is emelkedni. Hosszú hátsó lábain egyensúlyozva hosszú nyakával a fenyőfélék és páfrányok felső ágait is le tudta legelni. Jellegzetes mellső lábain több kis ujja és egy jókora, kampós hüvelykujja volt. Mellső mancsával kapaszkodott, karmos hüvelykujjával pedig ki tudta tépni a földből a gyökereket, vagy le tudta szaggatni a magasabb ágakat. Ha felegyenesedett, karmos hüvelykujja félelmetes védekező fegyverré lépett elő, mellyel távol tarthatta magától a Postosuchushoz hasonló ragadozókat.

Ezt a Triász-kori dinoszauruszt 1837-ben, H. von Meyer írta le először. Több mint száz töredékes és teljes csontvázát ismerjük, tíz koponya is előkerült. A Plateosaurus Európa egyik leggyakoribb és legismertebb késő Triász-kori gerinces kövülete, egyben korának legnagyobb testű szárazföldi állata is volt.

A Stegosaurus (nevének jelentése "háztetős gyík") az egyik legkönnyebben felismerhető dinoszaurusz, ami az ívelt hátán sorakozó kettős, deltoid alakú szarulemez-sornak és a farka végén függőlegesen felfelé meredő tüskéknek köszönhető. Bakker így írt erről: "A Stegosaurus farka kétségkívül a legveszélyesebb önvédelmi fegyver volt, melyet növényevő faj valaha kifejlesztett". Márpedig erre a fegyverre szüksége is volt, ha meggondoljuk, hogy kortársai között olyan ragadozó dinoszauruszok voltak, mint a hatalmas és félelmetes Albosaurus.

A szarulemezek szerepéről sok vita folyt már. Eleinte páncélnak vélték, mások szerint az állat testhőmérsékletét szabályozták. Szélcsatornás kísérletekkel bebizonyították, hogy a szarulemezek hatékonyan gyűjtötték össze és vezették el a test hőjét. A Stegosaurus másik híres jellemzője feltűnően kisméretű agya - a mindössze 80 grammos szerv ezek szerint éppen megfelelt az állat igényeinek.

A félelmetes szarvakkal felfegyverzett, erőteljes, izmos testű Torosaurus (nevének jelentése: bikahüllő) valójában a mai rinocéroszok dinoszaurusz megfelelője volt. A látványos méretű nyakfodrot viselő Torosaurusnak volt minden szárazföldi állat közül a legnagyobb koponyája. A valószínűleg feltűnő színű és a pózolás során használt csontos nyakfodorban a súlycsökkentés érdekében jókora lyukak voltak. A nyakfodortól eltekintve a Torosaurus külsőleg erősen hasonlított rokonára, a Triceratopsra. Mindkét ceratops szeme fölött két hosszú szarv meredezett, és az orrukon is volt egy rövidebb szarvuk.

A Torosaurus erős csőrszerű állkapcsával és éles fogaival aprította a táplálékául szolgáló növényzetet. A ceratopsok vonulási útvonalai mentén megmaradt lábnyom-kövületek tanúsága szerint mellső lábaik enyhén szétálltak, hátsó lábaik viszont egyenesen álltak a test alatt, hasonlóan a mai rinocéroszokéhoz.

A Tyrannosaurus (jelentése: zsarnok gyík) minden idők egyik legnagyobb szárazföldi húsevője volt - tömege elérte a hat tonnát. Óriási koponyáját hosszú, súlyos farok tartotta egyensúlyban. A T-Rex szinte áthatolhatatlan páncélzattal védett koponyája arra utal, hogy pusztító erejű ragadozó volt, melynek harapása a legvastagabb csontot is kettéroppantotta. Két állkapcsában 150 darab hosszú, éles, recés fog várt a bevetésre. Nagy és erős hátsó lábaihoz képest jelentéktelennek tűnő mellső végtagjain mindössze két ujj volt. A közelmúltban előkerült maradványok tanúsága szerint e két kis mellső láb is erős izomzattal bírt, valószínűleg azért, hogy az állat megkapaszkodhasson a talajban, miközben hátsó lábait kinyújtva megpróbált felegyenesedni.

A Tyrannosaurus volt a kréta- és a harmadkor határán lezajlott nagy fajpusztulás előtti egyik utolsó dinoszaurusz-faj. Napjainkig több mint harminc egyedet azonosítottak, melyek között csaknem hiánytalan példányok is előfordulnak, így alaposabban megismerhettük e faj élettörténetét és biomechanikai jellemzőit is.

A Utahraptor (nevének jelentése utah-i tolvaj) a Dromaeosauridae nevű theropod dinoszaurusz-család legnagyobb ismert tagja volt. A fajt egy 1991-ben az USA Utah államában megtalált, jó állapotban ránk maradt csontvázból és néhány, Dél-Amerikában előkerült töredékes fosszíliából ismerjük. A könnyebb testfelépítésű, dromaeosaurus (fordításban: gyors gyík) nevű húsevő tagjaként tartjuk számon őket.

A Utahraptornak nagy szemei, hosszú, fogásra alkalmas mellső végtagjai és hosszú, éles karmai voltak. Lábujj-ízületei különleges módon úgy alakultak át, hogy hatalmas karmait hátra tudja hajtani, nehogy azok futás közben megsérüljenek. Támadás alkalmával a karmok előre ugrottak és az állat hatalmas rúgást mért ellenfelére. Akár húsz centit is elérő karmaikat suhogtatva a dromaeosaurusok önmaguknál sokkal nagyobb testű ellenfeleket is harcképtelenné tudtak tenni. Különleges csuklóízületeiknek köszönhetően mancsuk oldalra is el tudott fordulni, hasonlóan ahhoz, ahogyan a madarak a szárnyukat összehajtják.